Multikulturális hét 2024
Multikulturális hét a Kókai Kossuth Lajos Általános Iskolában
Idén is sor került a multikulturális -hét megrendezésére, amelyet immár 4.alkalommal szerveztünk meg. 2024.április 15-19-e között színes programokkal vártuk tanulóinkat délutánonként a nyelvtanulás, nyelvi sokszínűség, az inklúzió (befogadás) és a holokausztról való megemlékezés jegyében.
A program első napján a vállalkozó kedvű tanulók Kaisermarschot (osztrák császármorzsát) készítettek az iskola konyhájában. A gyerekek nagyon szeretnek tanári felügyelettel sütni-főzni, ezért ez a program mindig nagy népszerűségnek örvend.
A második napon filmvetítés volt német nyelven. A harmadik napon workshopon szórakozhattak a tanulók. Angol és német nyelven Kahoot-vetélkedő volt, rejtvényfejtés, szókereső, puzzle, angol és német dalok felismerése, hallgatása a nyelvtanulás módszertani lehetőségeinek bemutatásával. A gyerekek plakátot készítettek a holokauszt áldozatainak emlékére, melyet egy kutató-munka és ismeretterjesztő kisfilmek vetítése előzött meg.
A negyedik napon sor került az iskolai szintű nyelvi versenyek megrendezésére is, melyben szinte minden idegen nyelvet tanuló diák részt vett.
Az ötödik napon pedig meglátogatták a tanulók a helyi zsidó temetőt, ahol tanulói felolvasással, tanári kiselőadással emlékeztek meg az elhurcolt áldozatokról.
A gyerekek aktív részvétele azt bizonyítja, hogy érdemes ilyen és hasonló programokat szervezni!
A programokat Fórizs-Vass Anikó tanárnő állította össze és bonyolította le.
Kedves látogató!
További képeket a kókai iskoláról, az iskola életével kapcsolatban a galériában találhat az alábbi linkre kattintva.